„A küzdelem és a vetélkedés alighanem egyidős az emberiséggel. Az ökölvívás vetélkedésből vívott küzdelem. A verekedés indítéka a harag, célja ártalom, károkozás – az ökölvívás motívuma a virtus, célja pedig a győzelem,…„

                                                              (Füzesy Zoltán)

 

A Magyar Amatőr Ökölvívás története

A Női Ökövívás története

Az ökölvívás története 

írta: Szuknai Zsuzsanna

 

Kezdetek 

 

  Az ököl használata az őskorra tekint vissza, hiszen már az ősember is használta az öklét a megélhetése érdekében. Ez ugyan még csak ösztönszerű cselekvés volt és nem tudatos. A legkorábbi fennmaradt nyomok-rajzok, váza-, szobortöredékek arra utalnak, hogy Kr.e. 5. évezred második felében már foglalkoztak az ökölvívással a mai Etiópia területén. Innen került át Kr.e. 4500 táján Egyiptomba, ahol a hieroglifák tanúsága szerint a katonák mellett egyes fáraók is foglalkoztak az ökölharc gyakorlásával. Már akkor védték az öklüket bőrszíjakkal. Kr.e. 3. században Huang-Ti császár uralkodása alatt már Kínában is használják a katonák kiképzésére. Innen ered az árnyékbokszolás is, egy képzelt ellenféllel szembeni ökölharc. Az Ó-Indiai eposz a Mahábhárata szerint az ökölvívás szerves része az indiai kultúrának, már nem csak a katonák képzésére használják. A versenyszerû ökölvívás a görögöknél jelent meg először. Ennek egyik legrégebbi bizonyítéka a Kr.e. 1600-ból származó freskó, mely két gyermek ökölvívót ábrázol, illetve az i.e. 10. századból származó Homérosz Illiássza. A hellén birodalomban a katonák képzése mellett a testkultúra fontos részét képezte, hiszen állandó műsorszám a különböző játékokon, fesztiválokon. Kezdetben pusztakézzel, majd puha bőrszíjakkal védték az öklüket, később oválisra vágott bőrdarabokat, szíjakat rögzítettek a kezükre és gyapjút tettek a kemény részre ezzel afféle kezdetleges kesztyût hoztak létre. A történeti feljegyzések szerint az ökölvívás az i.e. 688-ban szerepelt először az Olimpia műsorán. Az első Olimpiát az a szmürnai Onomasztosz nyerte, akinek a nevéhez fűződnek az első szabályok is. Ezek tiltották a fogást, ütést a nemi szerv tájára, és már többszörös szíjréteg használtak a mérkőzéseken. Ekkor még nem volt a mérkőzések időtartama meghatározva, a küzdelem az egyik fél harcképtelenné válásáig, vagy feladásáig tartott. Nem volt súlycsoport meghatározás és elhatárolt küzdőtér sem. A görög ökölvívók tudatosan készültek versenyeikre, ismerték a bemelegítést, lazítást, erő- és állóképesség fejlesztő módszereket, a masszázs jótékony hatását, a diétát, az árnyékbokszolást. A felkészülésekhez homokzsákot és fejvédőt használtak. A görög államrendszer pusztulását követően az i.e. 2sz.-ból a római birodalom került hatalomra. Az ökölvívást ők is a katonák képzésére, valamint szórakoztatásra használták fel, csak másként, mint a görögök. A puha bőrszíjakat különbözõ ütőszerszámok váltották fel, a sportszerű küzdelmeket, pedig az élet-halál gladiátor viadalok, melyek a vezető társadalmi réteg szórakoztatására szolgáltak. Kr.u. 393-ban azután Nagy Theodosius császár betiltotta a „pogány szentélyeket és templomokat”, így megszűntek a hozzájuk kapcsolódó ünnepi játékok is, amely az ókori ökölvívás történetének végét is jelentette. A középkorban a felfegyverzett páncélos lovagok világában nem kapott szerepet az ökölharc, így a versenyszerű ökölvívás teljesen feledésbe merült és leginkább csak az elszegényedett rétegek pénzkereseti lehetőségét jelentette. 

 

Újkori kezdetek 

 

  Csak az iparosodás kezdetén tűnt fel újra, mint a céhek fiataljainak egymás közötti vetélkedésének eszköze. A sportág a 17.sz-ban éledt újjá Angliában. Ebben jelentős szerepe volt az akkoriban nagyon divatos vívásnak. A vívómesterek a kardforgatás mellett egyre gyakrabban oktatták az ököllel való vívást is és hogy magukat illetve iskolájukat reklámozzák, gyakran rendeztek bemutatókat fegyverrel és anélkül. Egyre népszerűbb lett az ökölharc, és megjelentek a városokat járó csupaszöklű bokszolók. A cirkuszoknak, utazó városoknak is szerves részei lettek az ökölvívó mérkőzések. Lassan minden városnak, falunak lett saját bajnoka, akire lehetett fogadni. Szabályok nem lévén az ellenfelek nem csak ütöttek, de dulakodtak és fojtogatták is egymást. A küzdők a végkimerülésig harcoltak. Ekkor alkotott újat James Figg angol vívómester - az elsõ elismert angol bajnok - aki 1719-ben megnyílt iskolájában az ökölvívást vívóelemekre építve kezdte el oktatni. Ezzel megteremtette az iskolázott ökölvívás alapjait. Tanítványai közül kerül ki az a Jack Broughton, aki 1743-ban megalkotja az újkor első szabályait.

Ezek közül a legfontosabbak:

-1x1 yardos négyzetet kell rajzolni a küzdőtér közepére, ahol a mérkőzés kezdődik, illetve folytatódik

 -A küzdőtéren csak a versenyzők és a segédek tartózkodhatnak

 -A segédek nem szólhatnak az ellenfélhez

 -A földön lévő ellenfelet tilos megütni

 -A vitás kéréseket két választott bíró dönti el, nézeteltérés esetén

   egy harmadik személyt kérnek fel

 -Földre kerülés estén a küzdelmet 30 másodpercen belül folytatni kell

 A szabályok megalkotása mellett Broughton a gyakorláshoz az edzésen kesztyűt használt, bevezetve az ütések kézzel történő megállítását, és az ütések utáni hátralépést is, illetve tanulmányozta az ütésék-védések kapcsolatát. Tevékenységüknek köszönhetően az ökölvívás sport rangjára emelkedett. Ennek ellenére a fogadások miatti botrányok következtében betiltották Angliában a nyilvános mérkőzéseket, de ez csak fokozta az iránta való érdeklődést. Így nem kell azon csodálkozni, hogy 1747-ben John Godfrey kapitány megírta és kiadta az első bokszkönyvet. És még ebben a században, 1790-ben megjelenik az első ökölvívó magazin, amely Thomas Few Terrel nevéhez fűződik. Az Angliában rohamosan terjedő ökölvívás nem marad az anyaország területén. Az élénk angol kereskedelemnek köszönhetően gyorsan elterjed a világ minden táján. 1816-ban már Amerikában is az angol szabályok szerint rendeztek mérkőzést. Érdekesség, hogy 1837-ben, Moszkvában és Péterváron rendezett mérkőzéseken az orosz versenyzők legyőzték az angolokat. A sportág fejlődése szempontjából jelentős állomást jelent az 1838-ban kiadott „Londoni szabályok”, amely 29 pontban rögzítette a mérkőzés feltételeit, a fontosabbakból néhány:

   - A ringet cölöpökből 2 sor kötéllel kell felépíteni

   - A versenyzőhöz két segéd és egy üveghordozó tartozik

   - A segédek és a bírók a mérkőzés alatt a köteleken kívül tartózkodnak

   - Menetek között 30mp pihenő idő van

   - Övön alul nem lehet ütni

   - Tilos rúgni, harapni, ujjat törni

   - Földön lévő embert tilos támadni

A londoni szabályokkal egy időben meghatároztak négy súlycsoportot is: a könnyű, a váltó, a közép, és a nehézsúlyt. A szabályok egy részét ’53-ban módosították, de a mérkőzések még mindig puszta kézzel folytak, a menetek az egyik versenyző földre kerüléséig, a küzdelmek pedig, végkimerülésig tartottak. Így általános volt a több órán keresztül folyó ökölharc. Ezen az 1867-ben bevezetett Queensberry szabályok változtattak, amely humánusabb feltételeket teremtettek, így megindulhatott az amatőr versenyélet is. (Meg kell említeni, hogy a szabályokat John Graham Chambers könnyűsúlyú bokszoló dolgozta ki, de a névadó a kiadást finanszírozó Queensberry márki lett.) A Queensberry szabályok leglényegesebb pontjai:

  -A mérkőzést 24 lábnyi oldalú ringben kell megtartani

  -3 perces menetidő, egy perc pihenőidővel

  -A menetek alatt csak a küzdő felek tartózkodhatnak a

   ringben

  - Szöges cipő viselése tilos

  - Tilos a birkózás, és a fogás

  - Új és jó minőségű kesztyűt kell használni

  -A szakadt kesztyűt azonnal le kell cserélni

  -A kötélen lógó versenyzőt földön levőnek kell tekinteni

 Az első kesztyűs világbajnoki mérkőzést, amelyet meghatározott méretû 5 unciás kesztyűben vívtak a Corbett-Sallivan összecsapás volt, amelyet 1892-ben Corbett győzelmével végződött a 21. menetben. J. John Corbettnek nem csak, mint ökölvívónak volt jelentős szerepe az ökölvívás népszerűsítésében, de Ő rendszerezte a sportág mozgásanyagát az új feltételek alapján, valamint a nyers erő helyébe a technikai képzettséget helyezte. Hatására finomodott a sportág, és egyre népszerűbb lett a műkedvelők között is. Elvetette az ökölvívó technikák szélsőséges nézeteit, azaz a Figg-Broughton féle féloldalas vívást és a helyben szembenálló verekedős amerikai stílust. Elmélete szerint minden ökölvívónak meg kell tanulnia mindkét stílust. Mindezek felgyorsították az ökölvívás fejlődését. A század fordulóra már 6-8-ra emelkedett a súlycsoportok száma, mivel több helyen elismerték a papír-, a bantam-, és a félnehézsúlyt. A kesztyű bevezetése, pedig kimondottan kedvezett az amatőr öklözésnek. Szerte a világon megkezdték a sportág honosítását. Ennek eredményeként, pedig az újkori Olimpiákon először az 1904-es st. louisi Olimpián már szerepel. Az elsőn csak amerikai versenyzők indultak, összesen 19-en, hét súlycsoportban. A következő londoni Olimpián már 4 ország (Anglia, Amerika, Ausztrália, Franciaország) 42 versenyzője 5 súlycsoportban mérte össze erejét. Túlnyomórészt angol sikerrel. Talán ennek is köszönhető, hogy 1909-ben megjelenik az első ökölvívó hetilap Angliában a Boxing, amely azóta is folyamatosan kiadásra került, jelenleg Boxing News címmel. Az igazi áttörést az amatőr ökölvívásban a polgári és munkás egyesületek, megjelenése jelentette, hiszen ezekben az ökölvívás alap sportágnak számított, és nagy tömegeket vonzott. 1910-ben angol és amerikai szakemberek kialakítják, a nyolc súlycsoportos rendszert, amelyet késõbb a FIBA is átvett. Ezek a következőképpen alakulnak (a súlycsoportok fontban voltak megadva ezért vannak kg-ban tört értékek):

              légsúly                    50,802 kg

               törpesúly                 53,524 kg-ig

              pehelysúly               57,152 kg-ig

              könnyûsúly             61,237 kg-ig

              weltersúly               66,678 kg-ig

              középsúly                72,574 kg

              kisnehézsúly           79,378 kg-ig

              nehézsúly                79,378 kg felett

 A növekvő érdeklődés hatására 1920. augusztus 24.-én az antwerpeni Olimpia idején megalakult az amatőr ökölvívás elsõ világszövetsége a FIBA /Federation International Boxing Amateur/. Meg kell említeni, hogy ezen az Olimpián került újra műsorra a sportág, hiszen az 1912.-ben Stockholmban a NOB tiltása miatt nem vehetett részt. A FIBA létrejöttével lehetővé vált az egységes szabályrendszer kialakítása, és a szervezett versenyzés. Tagszövetségeinek száma folyamatosan emelkedett, 1934-ben már 36, ’41.-ben pedig már 42-t számlált. A következő, Párizsban megrendezésre kerülő Olimpia, ökölvívó versenyeit már Európa-bajnokságnak is kiírja a világszövetség, és a nagy érdeklődésnek köszönhetően 1925-ben már önálló Európa-bajnokságot rendeznek Stockholmban. Ezt követően kétévente rendezte meg a szövetség az Európa-bajnokságokat. Emellett azonban az Olimpiák eredményeiből továbbra is kiszámolta az Európa-bajnoki eredményeket és kihirdette. Az utolsó ilyen olimpiás EB az 1932-es los angelesi Olimpia volt. Meg kell említeni, hogy az orosz akkor még szovjet amatőr ökölvívás már ekkor elkezdett nagyhatalommá válni. A nagyszabású fejlesztés során a központilag irányított edzőképzést vezettek be, saját módszertant állítottak össze, és szervezeten nagy tömegeket vontak be a sportágba. A II. Világháború  ugyan megakadályozta, hogy az európai élvonalba kerüljenek, de az 50-es, 60-as évekre meghatározó szerepük lett az amatőr ökölvívásban, mely azóta is tart.

 

A II. Világháború után

 

  A II. Világháború alatt szüneteltek az edzések, nem kerültek megrendezésre a világversenyek. A háborút követően az újrakezdés kezdetben nehézkes volt. Rövidesen azonban rohamos fejlődésnek indult az amatőr ökölvívás, melyet főként a szocialista országok határoztak meg, ahol a sport állami feladat lett, így a lehetőségek korlátlanul megnőttek. A szocialista elvekkel ellenkezett a sport árúba bocsátása, így a sportolók az amatőr eredmények után sem mehettek profinak, mint ahogyan azt a tőkés országokban tették. Ezzel a tőkés országokat is arra kényszerítették, – hiszen nem akartak lemaradni a szocialista országoktól - hogy több gondot fordítsanak az amatőr ökölvívásra. A világszövetség 1946-ban nevet változtat és Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség /Assocation Internationale de Boxe Ameteur, - AIBA/ néven dolgozik tovább. 1947-ben újra megrendezik az Európa-bajnokságot. A 40-es évek végén a televízió megjelenésével, a bokszmérkőzések közvetítésével újra előtérbe kerültek a véres, verekedős profi mérkőzések. A nézők nem tartottak igényt a technikás öklözőkre, így a tv társaságok is csak az erős, verekedő sportolókat szerződtettek. Így az ökölvívás néhány év alatt kritikus helyzetbe került, az ellenzői a sportág betiltását követelték. De mivel az ökölvívás egyre nagyobb tömegeket mozgatott meg, nőt az amatőr nemzetközi versenyeken a résztvevők száma, és előtérbe helyezték a technikás ökölvívást, az ellenzők nem tudták elérni céljukat. Az 1951-ben bevezetett új szabályok, pedig még inkább az ökölvívás létjogosultsága mellett szóltak. Ezek közül a legfontosabb:

  -10 súlycsoportot határoztak meg: légsúly

                                                     harmatsúly

                                                     pehelysúly

                                                     könnyűsúly

                                                     kisváltósúly

                                                     váltósúly

                                                     nagyváltósúly

                                                     középsúly

                                                     félnehézsúly

                                                     nehézsúly

- a leütött versenyzőre kötelező nyolcig számolni, és ha a mérkőzésvezető úgy látja, ki kel hirdetni a döntő fölényt. (az amatőröknél rászámolás nélkül is beszüntetheti.)                                                

 

folytatás